Csillogó szemeidnek fénye még mindig előttem lebeg, s nézem az ajtót, hátha újra bekopogtatsz, s megsimogatod a fejem. Igazából hiányzik az, hogy odabújjak hozzád, hogy megcsókoljam a szád és esténként a karjaid közt lépjek át az álmok kapuján. Kíváncsi lennék, hogy vajon Te gondolsz-e rám, hogy amikor meglátsz engem a Te szíved is kalapál ? Aztán eszembe jut, hogy vajon e sorok eljutnak-e hozzád, s megérintik-e a lelked, miközben minden porcikám Téged kíván. Vannak percek, amik elfeledtetnek, de valami mindig újra az emlékeket megjelenteti előttem. Talán ragaszkodom is hozzád, a múlthoz, a beléd vetett reményhez, mégis tudom, hogy most okkal nem élhetjük át együtt a teljességet. Te jobbra mész én balra, de tudd, hogy az egyik szemem akkor is feléd néz, hisz örökre a szívembe zártalak. Hogy mit fogok érezni akkor, amikor majd mással foglak meglátni? Még nem tudom, s talán a vérző sebeimet fogom nyaldosni és pár könnycsepp is le fog hullani, de akkor is megérte minden fájdalom, hiszen őszintén szeretni a legjobb dolog a világon!