Amikor megtudtam, hogy a kis pocaklakónknak nincs szívhangja, folyamatosan bújtam az internetet. Arra jutottam, hogy nagyon kevesen írnak a vetélésről. Mintha tabu témának számítana, holott nagyon sok nő esik át ezen a traumán/tapasztaláson. Van, aki az elején, s van, aki bizony a 12. hét után. Vajon miért nem beszélnek erről az emberek? Vajon miért van olyan nő, aki szégyenli magát ezért? Aki hibáztatja magát vagy az életét?

Nos, kedves Nő társam!

Ha a babád úgy dönt, Angyalkává változik, az nem azt jelenti, hogy elhagy titeket. Nem azt jelenti, hogy te rossz vagy és nem érdemled meg az anyaságot! Nagyon is megérdemled! Csak gondolj bele, milyen csodálatos már önmagában az, hogy Titeket választott ki Anyának és Apának! Ugyan lehet, hogy rövid időre, de ennek így kellett lennie. Soha nem történik semmi sem ok nélkül. Ezt biztosra mondhatom. Ha jobban megnézed, már az első pillanattól kezdve a tanítód volt a babád! Megtanított a türelemre, az odaadásra, a figyelemre, az elfogadásra. Emlékeztetett a szeretetre. Megmutatta, hogy mennyire tudsz bízni az életben. Mennyire tudod elengedni a félelmeidet. Nőnek lenni csodálatos, ám fájdalmas is. Mégis ebben a fájdalomban születik meg a szeretet. Ne félj kimutatni az érzéseidet. Ha fáj, engedd, hogy fájjon. S tudd, csodálatos anya voltál és amikor az élet újra megadja neked ezt a lehetőséget, akkor is csodálatos anya leszel! Ebben egy percig se kételkedj!

A babádat nem veszítetted el, csak Ő most úgy döntött, fentről vigyáz Rád! Szeret Téged és azt szeretné, ha boldog lennél! Higgy neki!