Barátság szövődik a lelkek között. Barátság akkor, amikor nem tudod, melyik utat válaszd. Barátság akkor, amikor beismered, hibáztál. Bocsánatot kérsz. Igen. Azt hiszem, a legnagyobb pillanatok akkor történnek, amikor nem azt nézed, hogy te hol törtél meg, hanem, hogy a másikat megbántottad-e. Megbántottad-e egy szóval, egy meg nem tett szívességgel, egy lemondott találkozóval. Mert lehet, hogy amiről te azt gondolod, piti dolog, a másiknak az valójában egy hatalmas hegy, amit iszonyú nehéz megmásznia. És a barátság kincs. Hatalmas kincs, amely áldozatokat kíván. Nem ismeri a nincs kedvem-et, a hagyjál békén-t, mert a barátság az, amikor állandó készültségben vagy. Teljesen mindegy, hogy hajnali egy óra van, vagy délután kettő, egy igaz barát nem az időt nézi, hanem azt kérdezi, hogy vagy? Miben tudok neked segíteni? Vigyázz rá. Légy hálás érte, mert minden nap ajándék. S ezt az ajándékot illő nagy becsben tartani.

Amikor megtudtam, hogy a kis pocaklakónknak nincs szívhangja, folyamatosan bújtam az internetet. Arra jutottam, hogy nagyon kevesen írnak a vetélésről. Mintha tabu témának számítana, holott nagyon sok nő esik át ezen a traumán/tapasztaláson. Van, aki az elején, s van, aki bizony a 12. hét után. Vajon miért nem beszélnek erről az emberek? Vajon miért van olyan nő, aki szégyenli magát ezért? Aki hibáztatja magát vagy az életét?

Nos, kedves Nő társam!

Ha a babád úgy dönt, Angyalkává változik, az nem azt jelenti, hogy elhagy titeket. Nem azt jelenti, hogy te rossz vagy és nem érdemled meg az anyaságot! Nagyon is megérdemled! Csak gondolj bele, milyen csodálatos már önmagában az, hogy Titeket választott ki Anyának és Apának! Ugyan lehet, hogy rövid időre, de ennek így kellett lennie. Soha nem történik semmi sem ok nélkül. Ezt biztosra mondhatom. Ha jobban megnézed, már az első pillanattól kezdve a tanítód volt a babád! Megtanított a türelemre, az odaadásra, a figyelemre, az elfogadásra. Emlékeztetett a szeretetre. Megmutatta, hogy mennyire tudsz bízni az életben. Mennyire tudod elengedni a félelmeidet. Nőnek lenni csodálatos, ám fájdalmas is. Mégis ebben a fájdalomban születik meg a szeretet. Ne félj kimutatni az érzéseidet. Ha fáj, engedd, hogy fájjon. S tudd, csodálatos anya voltál és amikor az élet újra megadja neked ezt a lehetőséget, akkor is csodálatos anya leszel! Ebben egy percig se kételkedj!

A babádat nem veszítetted el, csak Ő most úgy döntött, fentről vigyáz Rád! Szeret Téged és azt szeretné, ha boldog lennél! Higgy neki!

Ha az Univerzum feléd fordulna, és azt mondaná neked:

Hinnél neki?

Az ágyban fekve hűvös levegő szökött be az ablakon. Megérintette álmos arcomat, s beletúrtam a fejemet a puha kispárnámba. Átkaroltam és a lábaim közé gyűrtem a takarómat. Reggel hét óra volt. Már a madarak is csiripelve köszöntötték az ébredő természetet, s próbálták erővel feltölteni a legvékonyabb fűszálat is, hogy leküzdjék a tavaszi fáradtság leheletét. Bizony engem is megérintett ez a lehelet. Oly nehéznek és gyöngének éreztem a testem. Hiába próbáltam megmozdulni, olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz, folyamatosan visszahúzna. Lehunytam szemeimet, s csak hagytam, hogy az ágyam bekebelezzen. Magával ragadjon és megszeretgessen. A frissen mosott ágynemű finom illattal töltötte meg a levegőt, s mély lélegzetet véve, az orromat is megtöltöttem vele. 

- Jó reggelt! - szólalt meg egy hang, miközben az ajtó szép lassan kinyílt.

Amikor odanéztem, láttam, hogy Ő volt az, a Szerelmem. Elmosolyodtam és nyújtózkodtam egyet.

- Hoztam neked reggelit és egy finom kávét, hogy jól induljon a napod! - hízelgően mondta, s a tálcát a lábamhoz letette.

- Mondtam már, hogy megfogtam veled az Isten lábát?! - kérdeztem, majd megsimogattam az arcát.

- Nem elégszer! - nevetve felelte, s kacsintott egyet.

- Nem bújsz be mellém az ágyba ? - a takarót már fel is emeltem, hogy helyet csináljak neki.

- Drágám, vár a munka, de ígérem este a karjaimban alszol el! - mondta, s egy csókot nyomott a homlokomra.

- Hmmm..úgy legyen! - visszacsókoltam, majd folytattam. - Köszönöm a reggelit! Már is szebbé varázsoltad a napomat!

Az ajtó becsukódott és újra az ágyammal, kettesben maradtam. Lehet, hogy csak ennyi kellett?! Gondoltam. Egy kis figyelmesség, törődés, s máris sikerül visszanyernem azt az energiát, amit elveszettnek véltem.

Néha tényleg elég egy ölelés, egy kedves szó, egy nevetés vagy egy apró ajándék, amitől újból erőre kapunk...

Egyszer csak megérkezik. Nem akkor, amikor Te akarod, hanem akkor, amikor megértél rá. Nem előbb, nem később, hanem pontosan abban a pillanatban, amikor befogadóvá váltál arra, hogy felismerd és megéld. Érezni fogod. Olyan, mint amikor egy hosszú nap után megérkezel az otthonodba. Oda, ahol melegség járja át minden egyes porcikád, s ahol eltűnik mindaz, ami eddig ott motoszkált a fejedben. Teljesen ellazulsz és abban a csodálatos élményben van részed, amikor a szeretet lángra lobban és beragyogja egész lényed. Ekkor fog értelmet nyerni minden nehézség, ami eljuttatott téged eddig a pillanatig. Köszönd meg és légy hálás érte, hisz minden csak azért történik, hogy önmagad minél többször és minél mélyebben meg tudd élni.