Egy kapcsolat arról szól, hogy Én adok és Te is adsz nekem valamit. Nem azért, mert elvárom, hanem azért, mert neked is szükséged van arra, hogy adj és arra is, hogy kapj. Amikor valami ajándékkal leplek meg Téged, legyen az egy szó, egy ölelés vagy egy tárgyi ajándék, azt azért teszem, hogy örömet okozzak neked, s nem azért, mert én cserébe várnék valamit.
Ha szeretlek, feltétel nélkül adok, s a célom az, hogy lássam a csillogó szemeidet, amikor meghúzod a masnit, s az a szeretet, mellyel bekötöttem, megérintsen Téged, s olyat adjon, ami felejthetetlen élményt jelent Neked!
Amikor ott feküdtünk együtt, s homlokon csókoltál, amikor simogattad a hátam és odabújtál, olyat kaptam, ami által más színben láttam a világot. Szeretem látni, ahogy az emberek kimutatják a szeretetüket. Megfogják egymás kezét, megpuszilják a társukat vagy a gyermekeiket, s látszódik a boldogság, mi ezt a kifejezést még értékesebbé varázsolja. Szeretek egy kisbaba szemébe nézni, hiszen az Ő mosolya képes pillanatok alatt megváltoztatni körülöttem mindent, s csak a jelenben vagyok, ahol csodálatos minden.
Emlékszem, amikor az erkélyen ültünk, s egy pezsgő jelenlétében az életről elmélkedtünk. Emlékszem, amikor gyengéden megérintettél, hogy tudjam, Te itt vagy velem, s Rád bármikor számíthatok. Emlékszem, amikor éjszaka virrasztottál, hiszen hasfájás gyötört és Te nem hagytál magamra, hanem fogtad a kezem, hogy segíts átvészelni a nehezebb időszakot.
Ilyenkor értettem meg igazán, hogy mit jelent adni úgy, hogy nem várunk cserébe semmit. Csak azért, hogy a másiknak jó legyen.
Emlékszem, amikor felhívtál, hogy elmeséld az örömödet, s átadd azt az energiát, ami körülvett Téged. Emlékszem, amikor azért lemondtál az utolsó forintodról, hogy nekem jó legyen, s arra is emlékszem, amikor a fájdalmaid ellenére is képes voltál szeretetet adni nekem.
Ilyenkor értettem meg igazán, hogy mit jelent a feltétel nélküli szeretet. Önzetlenül adtál, s megmutattad, hogy mindig van tovább.
Emlékszem arra, amikor elfelejtettél, s csak magadnak éltél. Emlékszem, amikor a minőségi idő a háttérbe szorult, s másról sem szólt a találkozásunk csak a veszekedésekről. DE látlak most, mikor egy másik ember néz rám, ki megmutatja, hogy fontos vagyok neki, s a szeretetével körülölel. Amikor munkából hazaérve egy puszit nyomsz a homlokomra, amikor megkérdezed, hogy miben tudsz segíteni, s hogy elgyere-e értem, olyat kapok Tőled, amit tényleg nem pótolhat semmi.
Megmutattad, hogy sohasem késő változtatni az életünkön. Megmutattad, hogy nem a tárgyi ajándékok jelentik a valódi értéket, hanem az, amikor minden gátlást levetve felvállalod az érzéseidet, s lehet, hogy apró léptékben teszed ezt meg, de akkor is a másik felé haladsz, hogy tudja igenis fontos neked.
Millió pillanat van, ami az emlékeimben van és tudom, hogy bármit kaphatok, ha nincs mögötte szeretet, az értéke sem olyan. S bármit adhatok, ha nem a szívem vezényel, olyan, mintha nem is adtam volna semmit sem. Ha hozzád érek, energiával töltődöm fel, s hiába adom én, azáltal, hogy örömet okozok neked, én is kapok valamit, amitől jobban érzem magam. Amikor kedves vagy hozzám én is az leszek, s ketten együtt sokkal többre vagyunk képesek.
Tudod visszagondolva tényleg nem azokra emlékszem, amikor a pénz dominált, s úgy kaptam valamit, hanem azokra az együtt töltött pillanatokra, amikor éreztem, hogy szeretsz és fontos vagyok neked. Azokra a pillanatokra, amikor én is adhattam neked a szeretetemből, és láttam, hogy ezáltal még jobban hittél az álmaidban, s láttad, hogy mennyi szépség vesz körül Téged. Töltsük meg jobban az életünket olyan élményekkel, amelyek szívmelengetőek, s amikor úgy érezzük, adjuk jelét az érzéseinknek. Nekem is szükségem van arra, hogy kifejezd a szereteted és neked is jól esik, ha tudod, hogy fontos vagy nekem!