" Egy holdfényes éjszakán a maci gondolt egyet és meglátogatta a nyuszikát. Összeszedte bátorságát, hiszen valami különlegeset akart mondani neki. Útnak indult, s ahogy egyre közelebb ért hozzá, a gyomrában pillangók repdestek és a kezei remegni kezdtek. A fejében ugyan összerakta mondandójának alapját, de amint megállt az ajtó előtt, az bizony szerte szállt. Úgy érezte, hogy talpa alól megszűnik a talaj, s ha nem ül le rögtön, mancsait feldobja és inkább a hátára feküdve nézi a csillagokat. Végül sikerült összeszednie magát és bekopogtatott a nyuszikához, ki valami csoda folytán épp a macikán gondolkodott. Amikor meghallotta, hogy valaki az ajtója előtt várja, rögtön ugrándozni kezdett, s titokban remélte, hogy Ő az, kinek brummogását tartja a legszebb dallamnak a világon. Kinézett hát a lyukon és boldogan kinyitotta, hogy beengedje mackó testvért és egy teára invitálja. A levegő izzott, de a szavak nem jöttek, bárhogy is akarta a nyuszika tudtára adni a szívében megbújó érzéseket. Tudták, hogy ez a pillanat egy tökéletes lehetőség arra, hogy levetkőztessék a gátlásaikat és megosszák a legféltettebb titkaikat, de valami mégsem hagyta, hogy igazán kibontakozzanak. Bárhogy próbálta a macika kimondani azt a szót, egyszerűen nem jött ki a száján. A nyuszika meg csillogó szemekkel várta, hogy végre hallhassa azt, amit igazából már mind a ketten tudtak. Ahogy telt az idő, a hangulat egyre szomorúbb lett, hiszen a nagy pillanat, amit annyira vártak, nem következett be. A félelem felülkerekedett, s a macikának mennie kellett. Fájó búcsút vettek egymástól, miközben a nyuszika az utolsó percig is reménykedett abban, hogy végre erőt vesz magán a maci és kimondja azt a szót. Amikor becsukódott az ajtó, a maci megfordult és bánatosan bandukolt, miközben újrajátszotta a képet, ahol azt mondja neki: Nyuszika én nagyon szeretlek Téged! "
Átérezed ? Megélted ? Visszacsinálnád ?
Én igen! Annyiszor álltam előtted, s próbáltam kimondani, hogy szeretlek, de egyszerűen nem tudtam megtenni, hiszen a szavak csak úgy elrepültek. Megöleltelek, megpusziltalak, éreztettem, hogy szeretlek Téged, de néha a szavaknak is hangot kell adnom, hogy biztosan tudd, milyen érzések vannak bennem. Egy apró érintés, egy meleg csók mély üzeneteket hordoz magában, mi arra vár, hogy megfejtsd és tudd, hogy igazán fontos vagy nekem! Hogy mitől félek ? Talán attól, hogy majd hogyan reagálsz rá és ha felfedem valódi énem és minden gátlást levetve szólok hozzád, elfogadsz-e olyannak, mint amilyen valójában vagyok ?! Mert bizony bennem van a kétely és nem tudom, hogy hogyan fogadsz, de akarom, hogy tudd, tiszta szívemből Szeretlek Téged. Az út, ami hozzád vezetett kövekkel volt kitéve, de minden egyes lépés, megérte, hogy végre megérintselek. Tudom, hogy amit megbánnék az az lenne, ha e szó kimondatlan lenne, így hát inkább összeszedem a bátorságom és mélyen a szemedbe nézve elmondom, hogy ***, ÉN NAGYON SZERETLEK TÉGED!
Nehéz kimondani, de ha megteszed valami olyan csodában lesz részed, amit nem pótolhat semmi sem. Mit érnek a napjaink, mit érnek az örömeink, ha nem oszthatjuk meg mással, s ha nem adhatunk abból a szeretetből, amely bennünk lakozik ? Inkább vállalom a kockázatot és elmondom, amit érzek, minthogy örök életemre megbánjam, hogy akkor nem mondtam el Neked!
Szeretlek...
